Dj Csucsu Artwork Image

Dj Csucsu

Siófoki fiatalként tizenéves korom elején már nagy érdeklődéssel figyeltem az éjszakai élethez (is) tartozó zenei pezsgést, sok információt gyűjtve a Balatonon hallható, azóta legendává lett lemezlovasoktól (Bakai, Rákász, Bob) és rádióadókból, műsorokból (Ö3, Poptarisznya, Vasárnapi koktél). Szerencsésnek tartom magam, hiszen a ’80-as évek elejétől követhettem naprakészen a pop/rock/club élet alakulását, így alkalmam nyílt sok zenei stílus megismerésére, játszására. A ’90-es évek elejétől majd 20 évig üzemeltettem hanglemez kereskedést, így azok a stílusok is ismertek, kedveltek számomra, melyek ritkábban kerülnek játszásra egy-egy „szokványos” buliban. Az utóbbi években, fesztivál DJ.-ként az alternatív és autentikus népzenék, világzenék terén is számot adhatok ismereteimről. Mixeimben jól megfér egymással mind a hazai, mind a külföldi kínálatból a ’60-as évek Rock ‘n’ rollja, a ’70-es évek diszkója, a ’80-as évek popja, a ’90-es évek dance-floor-ja és az új évezred elektronikája.

Recent Mixes